ARANYSITYAK

Lackfi János
A MENNYBOLTOS
Molnár Krisztina Rita gyerekversei elé

Molnár Krisztina Rita mennyboltos. Van neki rendes csillagmintás köpenye is, azt viseli éjjel-nappal, csak mert nappal nem látszanak a csillagok, bárki azt hihetné, hogy Molnár Krisztina Rita éppolyan valaki, mint a többi valaki. Pedig nem így van, ez rögtön kiderül, mihelyt esteledni kezd, hiszen a mennyboltos-köpeny mintája mindjárt felvillog a sötétben. A csillagbolt éjjel-nappal nyitva tart. Feltéve, hogy kinyitjuk a megfelelő lapon és úgy is tartjuk kinyitva, be nem zárjuk soha. Az is megoldható, hogy bezárjuk, de a fejünkben mégis nyitva hagyjuk. Ilyen bolt ez! Mennyi mennyei minden van itt! Menyhal, menyét (aki azért a Menyét is magával hozta, mint Romhányi József könyvében), menyecske, mennykő és mennyezet minden mennyeiségben. Talán menta és mente is még. Meg naplemente. Az árubeszerző igazából Mártonka, ő dönti el, milyen márkájú tulipáneleséget, fakardot, zellerzizit vagy zizizellert szerezzen be. Ha már a nagybani égen jár, szemébe fényt gyűjt, hajába illatot, visz belőle, az is legyen raktáron. Ha valakinek valamiből túl kevese vagy túl sokja van, nyugodtan forduljon a mennybolthoz. Az egyetlen megbízható hely. Nem verik át az embert, mint macskát a palánkon, és a visszajáró is mindig pontosan csillag.

MENNYBOLTBA

Menj ide, menj oda,
menj boltba,
kellene még ez-az
itthonra.
Lista, szatyor, tele
pénztárca,
gyors apa, délre meg
is járja.
Alma, fahéj, zizi,
zellerzöld,
párizsi, tíz deka
vaj, tejföl.

Hát apa? - kérdezi
Mártonka -
Mindig elugrik a
mennyboltba?

 

MENNY-BOLT

Láttam kilenc csillagot,
de egyikük sem csillogott.
Mind a kilenc sötét volt,
leltározott a menny-bolt.

 

MIT ESZIK EGY TULIPÁN?

"Hamm, tulapu!" -
mondta Márton
és összecsippentett
ujjaival
valamit szórt
a tíz sárga tulipán
tátott kelyhébe.

"Köszönjük, Márton!"-
bókoltak a tulipánok
és becsukták szirmukat,
úgy rágicsáltak.
Meg különben is
Esteledett már.

 

A KIRÁLYNAK

Ha bántanak
a nagyfiúk,
még kisebb leszek.

Ha bántanak
a nagyfiúk,
anyához megyek.

De azt hiszem, jobb lenne,
a királynak mondanom,
ő nem kérdezné meg,
hogy miért árulkodom,

mert ő igazságos,
hiszen azért király,
és büntetésben állna
mindenki, aki bánt.

 

GYŰJTÖGETŐ

Virágszórta réten,
csillagszórta égen
Márton bandukol.

Hajába illatot,
szemébe fényeket
gyűjtöget ma.

Illatát anyjának,
fényeit apjának
hazahozza.

 

LECKE

Anya, még egy kicsit
hadd legyek madár,
anya, kalitkába
még egy kicsit ne zárj.

Anya, a lecke ráér,
még annyi dolgom akadt,
még le kell győznöm a sárkányt,
lapul a szekrény alatt.

Téged akar megenni,
nem láttad a kardomat?
Pedig kikészítettem,
épp a sárkány miatt.

Minden éjjel eljön,
de anya, te ne félj,
én megvívok vele,
és levágom fejét.

Jól van, anya, értem,
hogy íráslecke van,
de Zsuzsa néni tudja,
hogy a sárkány fontosabb.

 


 

Kortárs költők

Demény Péter
Kukorelly Endre

Finy Petra

Klasszikus költők