Jön egy nagy szélvész, és elvisz a fenébe

Kiss Ottó-Baranyai András: Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután, Csodaceruza könyvek, 2006
Baranyai András könyve illusztráció kategóriában 2008-ban az IBBY HONOUR LIST díját kapta.



Gazda Albert

Gyerekkoromban sose szerettem a vasárnap délutánt. Mégpedig azért nem, mert másnap jött a hétfő, és iskolába kellett menni korán reggel. Borzasztó volt. Mostanában is menni kell, de nem iskolába, hanem dolgozni, és ez nem annyira borzasztó. Megközelítőleg sem. Persze az is igaz, vasárnap délután akkor sem történt semmi, ha mindenki otthon maradt, és akkor sem, ha mindenki - vagy csak valaki - elment valahová. Meccsre, netán.

Érdekes, hogy Kiss Ottó és Baranyai András Szerintem mindenki maradjon vasárnap délután című könyvében - nem tudom pontosan, a cím tanulság, vagy sok fenekű poén, inkább az utóbbi  - már-már abszolút olyan minden, mint két, vagy három évtizeddel ezelőtt, amikor én még kicsiny ember voltam, és bosszantott, hogy mindjárt hétfő lesz. Azért is, mert nagyjából akkora kisvárosban éltem, mint a főszereplő, Hálló Istvá, és kedves családja. Mellesleg aki gyulai, vagy onnan származik, az pikkpakk rájön, hogy Hálló Istvá Gyulán él, illetve Gyula városa felett korzózik. Éppen úgy helyezkedik el a Penny Market meg a sportpálya Gyulán, ahogy az meg van rajzolva a könyvben. És Gyula labdarúgócsapata is kékben játszik rendszerint. Az egyezések nem véletlenek: Kiss Ottó gyulai.

A Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délutánban egyformán fontos a szöveg meg az illusztráció. Egyik is nagyon jó, másik is nagyon jó: teljes joggal kapta meg Baranyai András az év gyermekkönyv-illusztrátora díjat az IBBY (International Board on Books for Young People) magyar egyesületétől 2006-ban. Akárkinek mutogattam a könyvet az Index.hu szerkesztőségében, mindenki azt mondta, nahát, milyen nagyszerűek a képek. Aki meg beleolvasott, az azt is mondta, nahát, milyen remek a szöveg.

A könyvben ugyanis kitűnő mondatok fordulnak elő. Ilyenek: "Egyszer csak megszívta magát, és már emelkedett is, mint egy tajvani tehénballon." Vagy: "A gyerek mondta is neki otthon, hogy apuka, ne szállj annyit a város felett, mert jön egy nagy szélvész, és elvisz a fenébe." Sőt: "A vacsora kihűlt, és egyébként is elfogyott már."

A történet lényege, hogy a Hálló Istvá nevű ember - akit Istvánnak hívnának, de mindenki Istvának szólítja az egyszerűség kedvéért -, aki mindenféle fa felületeket ragasztgat szabadidejében, felfedezi, hogy nincs otthon tubusos fafogó. Mérges lesz, konfliktusba keveredik termetes feleségével, Borbola Erzsivel, dühében teleszívja magát, és ettől a levegőbe emelkedik. Miközben Hálló Robika, a hatéves gyermek elsiet a szomszéd pajtáshoz játszani. Mi mást tehetne? Hálló Istvá, akinek atlétatrikója és kissé félrevasalt nadrágja van, attól kezdve repked feszt.

A konkrét vasárnap délutánon Hálló Istvá - aki már nem tubusos fafogóért repked, hanem magáért a repkedésért - szétnéz a város felett, megfigyel egy balesetet a 44-es úton, majd a sporttelep fölött végigszurkolja a meccset, amelyet megnyernek a hazaiak, aztán hazarepked.

Ennyi történik vele. Egy ilyen kisvárosban általában ennyi történik. Mindenkivel. Ha nem figyelünk oda. Unalom van. Lehet, hogy okosabb lenne otthon maradni. Tegyük fel, társasjátékozni. Robikával meg Borbálával. Különben kihűl a vacsora, és el is fogy. És ez szomorú, egyrészt, mert hétköznapok jönnek, másrészt, mert amennyiben nem változik semmi, ilyen lesz a következő vasárnap is. Kár lenne.

Felnőtteknek szóló könyv ez. Apáknak, konkrétan. De tetszeni fog a gyerekeknek is. Akik azt fogják akarni, hogy tegyünk valamit. Mármint vasárnap délután. Akár otthon, akár máshol, de legalább együtt.