Berg Judittal beszélgettünk

Az utóbbi időszak egyik legtermékenyebb gyermekkönyvírója lettél. Melyik volt az első könyved, és hogyan követte ezt a többi?
- Első könyvem, a Hisztimesék 2005-ben jelent meg. Sok pozitív visszajelzést kaptam, ráadásul nagyon "bele is jöttem" az írásba - hirtelen rengeteg új terv, ötlet fogalmazódott meg bennem. De első könyvem kiadója, a Tudex Kft. alapvetően nem gyerekkönyvekkel foglalkozó kiadó, így ők nem arra voltak berendezkedve, hogy újabb és újabb gyerekkiadványokat készítsenek. Máig nagyon jó köztünk a viszony, és nekik köszönhetem, hogy elindultam a pályán, de megegyeztünk, hogy az új könyvterveimmel máshol kopogtatok. Szerencsére rögtön megtaláltam a Pagonyt, és azóta minden könyvem náluk jelenik meg.
A Rumini című meseregényed lett az év gyermekkönyve. A könyv megírásakor érezted, hogy ilyen elismerésben lesz részed?
- Egyáltalán nem. Egyetlen elismerésre törekedtem: nagylányomnak, Lilunak akartam vele örömet szerezni. A Rumini karácsonyi ajándék volt, amikor írtam, eszembe sem jutott, hogy valaha meg fog jelenni.
Az IBBY-díj az elismerésen kívül további lehetőségeket is nyújtott számodra?
- Ez a díj elsősorban szakmai elismerést jelent, és mint ilyen, nagyon fontos nekem. Szeretem, sőt igénylem a gyakori visszajelzéseket (a negatív kritikát sem bánom, mert sokat lehet tanulni belőle), de ez a díj számomra olyan megerősítés, amit hitelesnek mondhatok. Hiszen az természetes, hogy a gyerekeim szeretik, amit a mami ír, de más, amikor tőlem független szakmabeliek gondolják így. Ezenkívül, részben biztosan a díjnak köszönhetően, az utóbbi időben megnőtt irántam a médiában az érdeklődés, és ez is fontos lépés ahhoz, hogy sokan megismerjék a könyveimet.
Milyen a munkamódszered? Könynyen írsz?
- Csak akkor ülök le, hogy megírjak egy történetet, amikor már mindent kitaláltam, tisztában vagyok a szereplőkkel, a fordulatokkal, a cselekménnyel, már ezerszer átgondoltam, végigjátszottam magamban mindent. Mire nekilátok a megírásnak, szinte filmszerűen előttem van a történet. Ilyenkor úgy érzem, hogy végre rátaláltam, hogy is történt pontosan az az esemény, aminek én tulajdonképpen csak krónikása vagyok. Hiszen minden jó történet egy másik világban, abban a bizonyos mesebeliben, maga a valóság. Ha idáig eljutottam, már könnyű dolgom van: nagyon gyorsan megírom, amit egyszer kitaláltam. De az "agyalás" bizony néha hetekig tart. A Panka és Csiribí mesekönyvek megírása például nem tart tovább 26-28 munkaóránál, de ahhoz, hogy minden mese olyan legyen, amilyen, több hónapig kalandozom gondolatban a tündérkékkel.
Vannak olyan szempontok, amelyeket figyelembe kell venned, ha gyerekeknek írsz?
- Nagyon fontos szempont számomra a nyelvhasználat. Mindig előre tisztázom magamban, körülbelül milyen idős gyerekek számára írom a történetet, és aztán igyekszem a lehető legigényesebb, legválasztékosabb szókincset használva, mégis könnyeden, szórakoztatóan írni. A humor - legyen az nyelvi poén vagy vicces helyzet, jelenet - is nagyon fontos eleme a gyerekirodalomnak. És van egy mániám: ki nem állhatom, amikor a felnőttek "osztják az észt" a gyerekkönyvekben. Például efféle bölcs gondolatokat írnak, hogy: "bizony, a barátság a legfontosabb dolog a világon." Egy jó történetből a gyerekek pontosan le tudják szűrni a maguk igazságait, nem kell a szájukba rágni mindent a mi szavainkkal.
Kik voltak a kedvenc gyermekkönyszerzőid kiskorodban, és kiket tartasz nagyra most?
- Kisebb koromban egyértelműen Benedek Elek népmeséiért rajongtam, később váltak kedvenceimmé Erich Kästner, Alexandre Dumas és Jules Verne könyvei. Legnagyobb könyvélményeim Mándy Iván Robin Hoodja, az Arthur Ransome jegyezte Fecskék és Fruskák, G. Szabó Judittól a Hárman a szekrény tetején, Dumas-tól a Három testőr és a Monte Christo grófja voltak. Már felnőttként ismertem és szerettem meg C. S. Lewis nagy mesefolyamát, a Narnia krónikáit és Astrid Lindgren műveit is (Főleg a Juharfalvi Emil könyveket tartom nagyra). De felnőttként egész más élmény a szenzációs Lázár Ervin-mesék olvasása is.
Milyennek látod a magyar gyermekkönyvkiadást, ezen belül pedig a szerzők helyzetét?
- Nagyon fontosnak tartom, hogy a nagy kiadók mellett működik hat-nyolc olyan kis kiadó, amely az igényes, szép gyerekkönyvek kiadását tűzte ki célul. Keményen küzdenek a fennmaradásért, így hát értelemszerűen az anyagi jellegű haszonból az íróknak se jut sok. Tőlem mindig mindenki megkérdezi, hogy meg lehet-e élni abból, hogy valaki meseíró. Hát nem ilyen minőségemben fogom összekeresni a rózsadombi villára valót. De úgy látom, hogy van igény a szépen illusztrált és jól megírt gyerekkönyvekre. Ezért a szerzőkre hatalmas felelősség hárul: a rengeteg gagyi, igénytelen könyvvel felvéve a harcot értékes, magas színvonalú műveket kell létrehozni, hogy legyen mivel alakítani a kicsik ízlését és gondolkodását.
A Rumini folytatása idén jelent meg a Pagonynál. Lesz még további folytatása a regénynek?
- Úgy tervezem. Ruminit írni rettentő jó mulatság, egyik kedvenc elfoglaltságom. Ilyenkor ugyanúgy izgulok, mint gyerekkoromban egy kalandregény olvasása közben. Most még előbb be fogom fejezni a Panka és Csiribí sorozat negyedik részét, és még egy komoly ígéretemet kell teljesíteni, de reményeim szerint nyáron nekilátok a harmadik Rumininek.
Milyen visszajelzések érkeztek a gyerekektől a könyvről?
- Nagyon sok pozitív, lelkes levelet kapok. Sokan várták izgatottan a második részt - remélem, nekik sem okoztam csalódást. Sok szülőtől is érkezett köszönőlevél, hogy korábban olvasni nem hajlandó csemetéjük végigrágta magát a Ruminin, és utána újabb könyvet követelt. Kedvencem egy fénykép, amit egy anyuka küldött a kisfiáról, aki késő este a Ruminire bukva aludt el. Ilyenkor úgy érzem: az én hivatásom a legeslegszebb a világon.
Remélhetőleg az IBBY 2008-ban is átadja az Év gyermekkönyve díjat. Látsz már esélyes könyvet a könyvpiacon?
- Nekem az idei termésből Czigány Zoltán Csoda és Kószája a kedvencem, őszintén szorítok neki!